Autópályamatrica 2024 – „hogyé aggyák?”
2024. január 1-től fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni. A teljes M0-ás körgyűrű (déli és keleti szektor, Megyeri híd)a Békés vármegyei autópálya-szakaszokElolvaom
Ahol még működnek az ellensúlyok
Az izraeli legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte az észszerűségi indok eltörlését tartalmazó törvényt, vagyis az izraeli alaptörvény olyan módosítását, amely kizárta a kormány, a miniszterelnök és a hatósági döntések indokoltságánakElolvaom
MTA – szinte analfabéta a magyar tanulók egy része
A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának decemberi, PISA-eredményeket elemző konferenciáján a felszólaló szakértők mindannyian kiemelték: magas a tanulók között az alulteljesítők aránya. A friss PISA-felmérésből kiderült, hogy a magyarElolvaom
Erdő Péter bíboros is a jelöltek között van
A 71 éves Erdő Péter magyar bíborost jó ideje jósolják Ferenc pápa utódjának, erről most egy olasz lap is cikkezett. A cikkíró szerint habár a bíboros mellett számos érv szól,Elolvaom
Az izraeliek az óvóhelyeken kezdték Szilveszter napját
Rakétaesővel indult 2024 Izraelben. Az iszlamista szervezetek a Gázai övezetből éjfélkor rakétákat indítottak az országra. A lakosság nagy része óvóhelyeken töltötte szilveszter első perceit. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap aElolvaom
Izrael is folytatja a válaszcsapásokat Gázában
Az izraeli hadsereg közölte, hogy arra számít, hogy a gázai konfliktus 2024-ben is folytatódni fog – írja a BBC Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője újévi üzenetében azt mondta, hogyElolvaom
Vajon fordulatot hoz ez az év?
Hamarosan a második évébe lép az orosz-ukrán háború. Ma sem látni még a végét, a megoldást, a békét, és erre Putyin sem ad okot -írja a BBC számára írt cikkébenElolvaom
Fukusima 2011
2011 után újabb heves földrengés rázta meg Japán középső régióját, de szerencsére nem érte el a 2011-es erejt. A 2011-es japán földrengés, amelyet gyakran a Tóhoku földrengésként is emlegetnek, egyElolvaom
Földrengés rázta meg Japánt
Japán szökőárriadót adott ki, miután a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg a középső régiót – írja a BBC és több videót is közölt az eseményről. Egy sor földrengés sújtottaElolvaom
Valamiért kevesebb embercsempészt fogtak az év végén
Az előző időszakban még volt olyan hónap is, hogy 51 embercsempész akadt horogra, ez a szán novemberre egy személyre csökkent. Hadházy Ákos írása Az ORFK válasza szerint NOVEMBERBEN CSAK EGYETLENElolvaom
Az embercsempészek akiket elenged a magyar hatóság
Kik azok az embercsempészek, akik sok pénzt keresnek a menekültek elkeseredettségébõl? Egy titkos nyomozó exkluzív betekintést nyerhetett az üzletükbe – ZDF filmje Szabadka Szerbiában, a magyar határ közelében: Kinyílik a nagy, barnaElolvaom
Hát nem ez lenne a normális?
Karácsony Gergelynek nem kell Wesselényi Miklósnak lenni és menteni, főleg, hogy emberélet nincs és nem is lesz veszélyben, hacsak nem ugrik valaki az alsórakpartról a Dunába direkt és nem aElolvaom
De most komolyan!
Arold Péter De most komolyan, kedves Olvasóm! Te szerinted mennyire vehető komolyan egy olyan köztévé, ahol a főszerkesztő engedélyez egy olyan hírt letolni a torkunkon, amiben állítólag Budapestet elöntötte azElolvaom
Ne játssz a tűzzel!
AZ LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását – jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón. A párt a pirotechnikai eszközök használatát szabályozó fegyvertörvény módosításával megszüntetné a tűzijáték szilveszteri alkalmazását –Elolvaom
„Nem akarok 65 évesen meghalni”
Öt óra. Körülbelül ennyi idő, míg Andrási Sándor András a Nyírkarász melletti Nyulas tanyáról eljut egy budapesti klinikára. A riportban szereplő 65 éves férfivel készített riportot a Magyar Hang. SándorElolvaom
Mikortól vagyunk szegények?
Azt, aki 145 185 forintnál kevesebb jövedelemből gazdálkodik havonta, a statisztika szegénynek minősíti. A legfrissebb adatok alapján a relatív jövedelmi szegénység aránya a nyugdíjasok körében 14,3 százalék volt 2022-ben, ezElolvaom
32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér
Arold Péter A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000Elolvaom
Úgy dobálóznak a kastélyokkal, mint James Bond a kockákkal
Lázár nem véletlenül hisztizett, amikor Novák nem írta alá a kastélytörvényt. Mondjuk mást aláírt. Lézer Jani odáig merészkedett, hogy már-már lekommunistázta a második közjogi méltóságot. Miért csak a második? MertElolvaom
Orosz választások
Miután Putyin szépen lassan kiiktatta az összes ellenfelét, kit börtönbe zárt, kit ellehetetlenített, így természeténél fogva, megint esélytelen az ellenzék „krémje”. Nincs mese. Az orosz ellenzék tehetetlenül várja a jövőElolvaom
Akkumulátorgyarmat leszünk?
Ungár Péter írása A Toyota vezetése másfél hónapja fontos bejelentést tett: olyan szilárdtest-akkumulátorcellák gyártását kezdi meg, amely a szaksajtó szerint alapvetően megváltoztatja az elektromobilitásban folytatott ipari verseny helyzetét. Sok dolgotElolvaom
Nem minden arany, ami fénylik
Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A magyarElolvaom
A kereszténység halála?
A felmérések szerint a magyar lakosság az népszámlálás idején nem nagyon akaródzott bevállalni felekezeti hovatartozását, de nem ez hozta magával vidéki viszonylatban a keresztény hit visszaszorulását. A vidék Magyarországán érteElolvaom
A most elindult folyamat segíthet a kialakult helyzetben
Heindl Péter Így, az ünnepek táján némi örömteli esemény is történt azért a hazai közéletben: Még karácsony előtt célba ért az a Palotás János, Tóth Zoltán és Lattman Tamás általElolvaom
Örsi Gergely nyilatkozata a Szent János kórház ügyében
Mint azt mi is megírtuk, nagy bajban van a Szent János kórház kardiológiai osztálya. Már nem tudja ellátni a feladatát. A témában Örsi Gergely a II. kerület polgármestere is nyilatkozott.Elolvaom
Lassan bedőlnek a Babaváró kölcsönök?
A jelek szerint egyre több családalapító házaspárnak okoz gondot a babaváró hitelek törlesztése – írja az rtl a bank360 cikkére hivatkozva. A magyar lakosság rekordmértékű, 10 ezer milliárd fölötti bruttóElolvaom
Amikor nem járnak utána a valóságnak
Arold Péter A napokban jelent meg egy cikk a Metropol online oldalán, Liliről és egy másik kutyáról, amiben azt írták a Ripostra hivatkozva, hogy egy eszméletlen nőt találtak az egyikElolvaom
A 10 legjobb film 2023-ban
A Magyar Filmadatbázis az év végéhez közeledve összegyűjtötte, melyik 10 filmet tartották a legjobbnak a magyarok 2023-ban. A lista közel 10 ezer idei filmre leadott szavazat alapján állt össze. AzElolvaom
Amikor valakik a Te pénzedből köpködnek Rád
Regős Bendegúz Ez az Alapjogokért Központ mindig is a bögyömben volt. A befizetett adómból – és a Tiedből is – finanszírozza azokat a Facebook hirdetéseket amikben semmi életrevaló dolog nincs,Elolvaom
Kínos! Nagyon kínos! Viktor nyögdécselései
Regős Bendegúz Orbán Viktor kényszeredett mozgás sorozatai ismertek már a sok-sok videón keresztül, melyekben tetten érhető néhány igen érdekes momentum. Orbán Putyinnal tárgyalt Kínában, ahol egyedüli EU-s ország vezetőjeként jelentElolvaom
300 milliárd forint uniós forrás érkezett
Újabb, csaknem 300 milliárd forint uniós forrás érkezett csütörtökön Magyarországra – jelentette be a közösségi oldalán csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter. Úgy tűnik hatásos a magyar kormány viselkedése, vagy ezt aElolvaom