Mostanában sok a vita azon, hogy mi legyen a készpénzzel. Hogy mi a jobb, a kártya (átutalás stb.) vagy a zseton. A helyzet az, hogy egyre jobban a bankok kezében vagyunk, „akik” szinte minden szempontból kihasználnak bennünket.
Gondolok itt akár a készpénzfelvételre, az utalásokra, az évi bankolás költségeire, meg ilyesmikre. De beszélhetünk a kamatokról is, amit a bankban tartott pénzünk után „fizetnek”. Nevetséges. Az viszont egyértelmű, hogy az igazi bűnös nem a bank, hiszen „ő” csak kihasználja az adott lehetőségeket. Szóval az állam az, ami mindezt lehetővé teszi számukra a zagyva, és semmiképpen nem polgárbarát szabályozásaival.
A bankadóktól kezdve, amit persze a bankok azonnal áthárítanak ránk, a hitelezési rendszer kockázatain át, megannyi fals döntést hoztak eddig. (Jól illusztrálja ez utóbbit a devizahitelesek kálváriája. Ugyanis nem árt tudni, hogy míg egy csomó országban egyszerűen semmissé tették a banki devizahiteles svindliket, addig Orbánék mindössze forintosították, így sok ezer család ment miatta csődbe.) A megoldás pedig egyszerű lenne.
Olyan banki törvényeket, szabályozásokat kellene a kormánynak hoznia, ami a polgárok érdekeit védik, és nem a bankokét. Mert kinek is a (köz)szolgája a kormány? Bizony, a miénk.
- Persze, hogy nem bírtak magukkal
- A Mi Hazánk közleménye
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- Orbán zsarolható?
Komment szekció