Míg Budapest harcol a Budapest bérletért, addig a kormány intézkedésének köszönhetően ingyen utazhatnak a határon túli magyarok márciustól a vonatokon, HÉV-eken és a távolsági buszokon.
Szabad Magyar Szó – A legfőbb feltétel a magyar igazolvány, de az anyaországba látogatóknak is meg kell fizetniük a vasúti helyjegyet, illetve a kijelölt országos buszjáratok kiegészítőjegyeit.
2024 március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a Magyar Állami Vasutak (MÁV) kedvezményrendszerét, ami kapcsán 65 kedvezménytípusból 22 marad, életben tartva az 50 százalékos kedvezményeket, megszüntetve a 20 és 30 százalékos kedvezményeket, és kivezetve az úgynevezett pecsételős rendszert. Minden 14 év alatti és a 65 év feletti utas díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utas pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. A jövőben az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak, illetve a közalkalmazottaknak korlátlan utazást biztosítanak 50 százalékos kedvezménnyel. A 90 százalékos kedvezménykategóriában utazóknak (például nagycsaládosok, fogyatékkal élők) pedig ingyenessé teszik a tömegközlekedést Magyarországon.
A MÁV Sajtóosztályát külön megkérdeztük a magyar igazolványt használók helyzetét hogyan érinti ez a változás, hiszen, eddig a zöld könyvecske évi 4 utazást tett lehetővé Magyarországon belül, 90 százalékos kedvezménnyel. A kilencven százalékos kedvezmények alakulásáról a MÁV Sajtóosztályát kérdeztük, mint azt közleményükben írták díjmentesen utazhatnak a Magyar Igazolvánnyal, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők is, és mint válaszolták:
A tarifareformnak köszönhetően Magyar Igazolvánnyal korlátlan díjmentes utazásra lesz lehetőség a helyközi közösségi közlekedésben. A helyjegyköteles vonatok helyjegy váltásával, a kijelölt országos buszjáratok pedig kiegészítőjegy váltásával vehetők igénybe.
- Meghalt Karsai Dániel
- Peti visszatér az ATV-be
- Most mi lesz velünk?
- Megint harci kutya támadt Pápán
- Elindult
Komment szekció