Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon – közölte a közgyűjtemény régészeti osztálya közösségi oldalán pénteken.
A Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban készülő két műfüves focipálya földmunkái során sírok, gödrök és árkok kerültek elő. A lelőhelyen a 3. század végén temetkező szarmaták sírjait találták meg a régészek, amelyek jellemzően már bolygatottak voltak, így a csontok többnyire másodlagos helyzetben kerültek elő. Több esetben megfigyelhető volt, hogy az elhunytakat rönkkoporsóba helyezték el, amelyek két részét koporsókapcsok tartották össze.
A sírokban kerámiadények, orsógombok, vaskések és egyéb használati eszközök is voltak, emellett a viselethez kapcsolódó tárgyak, például borostyán- és színes üveggyöngyök, valamint a ruházat összefogására szolgáló vasfibula is előkerült.
A terület érdekessége egy betonbunker, amely az 1952 és 1955 között kiépített, Déli Védelmi Rendszer, közismertebb nevén a „Rákosi-vonal” része volt. A rendszer célja az ország védelme volt egy esetleges jugoszláv támadással szemben. A „magyar Maginot-vonalnak” is nevezett védvonal mintegy 630 kilométer hosszan húzódott a déli határon, Szegedtől az Őrségig. Csongrád megyében 21 bunker épült ebben az időszakban.
- Magánbeszélgetés – Juszt László műsoraOlvasási idő < 1 A magyar gazdaság állapotáról, az államháztartás helyzetéről és az ország előtt álló kihívásokról beszélget Bokros Lajos közgazdász és Juszt László műsorában. A YouTube-on megjelent beszélgetésben szóba kerül a költségvetés helyzete,Elolvaom
- A Fidesz szintet lépett, lefeléOlvasási idő 2 percEz már hányinger. És nem képletesen. Fizikailag. Amit Szentkirályi Alexandra neve alatt közzétettek, az nem kampány, nem „erős üzenet”, nem „figyelemfelkeltés”. Ez gyomorfasizmus. Az a fajta politika, amely nem azElolvaom
- Harc a vereség tudatában? – Orbán Viktor küzdelme már nem pusztán választási kérdésOlvasási idő 2 percArold Péter Egy komplett kérdéssorozatott tettem fel a mesterséges intelligenciának, minden hátsó szándék nélkül. A kérdéssorozat a következő volt: Alap téma. Fidesz, választás, ellenzék. Folytava a témát. Fidesz harcol bárElolvaom
- Németország erősít, de nem háborúra készül – a magyar kormány narratívája mégis mást sugallOlvasási idő 2 percAz elmúlt hónapokban a magyar kormányközeli sajtó rendre arról számolt be, hogy Németország háborúra készül, és ennek egyik jele a sorkatonaság esetleges visszaállítása. A címek drámaiak, a hangvétel háborús: „NémetországElolvaom
- „Szekunder szégyenérzet – amikor a politika önmaga karikatúrájává válik”Olvasási idő < 1 Arold Péter Nehéz eldönteni, hogy a hazai politikai kommunikáció melyik pillanatban fordult át paródiába. Talán amikor már nem az igazság, hanem a hatás lett az elsődleges cél. Orbán Balázs frissElolvaom



