A budapesti parkfenntartáshoz is köthető kulcsfigura. a megkerülhetetlen háttér ember most nagy bajban van.
A 24.hu információja szerint március elején letartóztatták a fővárosi parkfenntartási üzletág szerteágazó politikai kapcsolatokkal rendelkező háttéremberét, Z. Zsoltot, a Pannon Park Forest Kft. korábbi tulajdonosát. Az értesülést a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője is megerősítette a lapnak.
„Egyszer s mindenkorra vége a fényűző életnek. Munkatársaink rátették a kezüket egy bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarijára, amelyből mindössze húszat gyártottak”
– írta a rajtaütés után a NAV.
Jelentős értékű ingatlanok, luxusjárművek és hatalmas mennyiségű készpénz lefoglalásával, illetve zár alá vételével csaknem 1,2 milliárd forint összegű vagyont biztosítottak a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a bűnszervezet végleges felszámolására szervezett akcióban. A 17 ingatlan és 8 gépkocsi mellett a félmilliárd forint értékű készpénz és a zárolt céges számlapénzek is az okozott vagyoni hátrány megtérülését szolgálják
– olvasható a közleményben.
- Persze, hogy nem bírtak magukkal
- A Mi Hazánk közleménye
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- Orbán zsarolható?
Komment szekció