Vitézy Dávid bejelentette


Arold Péter 

Vitézy Dávid bejelentette, hogy indul az önkormányzati választásokon Budapest főpolgármesteri székéért.

Nála jobban senki nem tudja húzni az időt. Egy szépen felépített terv ez is. De ne feledjük, az Ő kezében volt a toll, amikor aláírta Tarlós alatt azt a projektet, amin a Főváros 10 milliárdot vesztett. Beléptető kapunak hívják, no nem a Tomika („Dajcs”) féle beléptető, mert az sem ért semmit. Dávid beléptetőjének egyedüli „működő” prototípusát megnézhetitek a Deák téren, a Metrónál. Szóval óvatosan ama baltával Jenő (Pink Floyd)

Hónapokon keresztül szinte kizárólag a MÁV volt nála terítéken. Egy ideje lovat váltott és Budapest közlekedését, illetve a BKK tevékenységét vette górcső alá, a vasút háttérbe szorult.

Azt hangoztatja, hogy nem a Fidesz jelöltje, sosem lesz. Persze. De én már láttam karón varjút.

Pártszél

Hagyóval együtt Vitézy is nagyot lépett előre: a FIDESZ 2007 márciusában a BKV felügyelő-bizottságába ültette.  Ekkoriban nyilvánvaló lett, hogy Vitézy egyre szorosabbra vonja a kapcsolatot a párttal. „Nem tartotta be azt a határvonalat, amit egy független szakmai civil szervezet képviselőjeként illett volna. Rendre a FIDESZ-frakció tagjaival ebédelt a közgyűlési szünetekben. Nem volt többé kérdés, hogy elkötelezte magát” – mesélte egy neve elhallgatását kérő egyesületi tag.

Persze nálam biztos vannak, akik többet tudnak.



Komment szekció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .