Lázár János: Maradhat a Budapest-bérlet ha …


Maradhat a Budapest-bérlet, ha az összes BKK-BKV járaton elfogadják az országbérletet és a vármegyebérletet – Ő persze nem akarja szívatni a budapestieket.

Az ország és vármegye bérlet Lázár szüleménye, nyilván ragaszkodik hozzá. Az eljárása viszont már a maffia stílusát idézi, ami nem más, mint színtiszta zsarolás.

Lázár János közölte azt is, hogy bevezetik a napijegyeket a vármegyékben és az országban is. Ennek ára a vármegyékben 999, országosan pedig 4999 forint forint lesz.

Kapcsolódó

Budapest bérlet

Míg Budapest harcol a Budapest bérletért, addig a kormány intézkedésének köszönhetően ingyen utazhatnak a határon túli magyarok márciustól a vonatokon, HÉV-eken és a távolsági buszokon.

A legfőbb feltétel a magyar igazolvány, de az anyaországba látogatóknak is meg kell fizetniük a vasúti helyjegyet, illetve a kijelölt országos buszjáratok kiegészítőjegyeit.


A budapesti tömegközlekedésről szólva elmondta, van egy „marha egyszerű” ajánlata a Budapest-bérlet körül körül kialakult helyzetre: a tárca készen áll, hogy a Budapest-bérletet elfogadják a Volán-MÁV és HÉV-járatokon, amennyiben a főváros az összes BKK-BKV járaton elfogadja az országbérletet és a vármegyebérletet.

A Láz(ár) álomról részletesen olvashat a nepszava.hu oldalán.



Komment szekció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .