Hódmezővásárhely nem enged


Három korábban egyházi tulajdonban álló és kártalanítás nélkül az államhoz került ingatlan átadását tagadta meg a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségnek csütörtöki döntéseivel a város közgyűlése.

    A személyeskedésig fajuló vitát követő szavazáson Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester és hét képviselő támogatta az ingatlanok átadását megtagadó döntést, a Fidesz-KDNP három képviselője nemmel szavazott.
    Petrovics György aljegyző a vitában azt mondta, az egykori templomkert és a felekezeti temető területe az 1960-as évek óta közterületként szolgálta a helybélieket, a Magtár épületét pedig a törvény által előírt időpontban nem használta az egyházközség hitéleti, szakrális célra. Így az ingatlanok átadása nem támogatható.
    Márki-Zay Péter emlékeztetett: az önkormányzat és a református egyházközség között több ingatlan használata és birtoklása miatt vita van. A polgármester úgy fogalmazott, az egyházközség vezetője politikai célokból próbálja meg minél rosszabb helyzetbe hozni az önkormányzatot, és akadályozni a főtér fejlesztését.
    Az egyházközség az ótemplom körüli 1988 négyzetméteres korábbi kert, az egykori felekezeti temetőnek a közösséget a 18. században vezető három lelkész – Füredi Mihály, Szőnyi Benjámin és Füredi Sándor – sírját őrző 229 négyzetméteres része, valamint a 1741-ben emelt 93 négyzetméteres Magtár átadását kérte az önkormányzattól.
    A Magtár és a templomkert – a területet korábban határoló és részben elbontott – védfallal együtt az ótemplomi műemlékegyüttes szerves részét képezi és ideiglenes védelem alatt áll.
    A közgyűlés döntött arról is, hogy jövőre átlagosan 16 százalékkal emelik az önkormányzati dolgozók bérét, a szociális ellátást nyújtó Kapcsolat központ, valamint a közművelődési intézmények munkavállalóinak fizetése 12 százalékkal nő. Esetükben az éves cafeteria keretét 300 ezer forintban határozták meg, míg a polgármesteri hivatal dolgozóinál ez 400 ezer forint lesz.
    A képviselők döntöttek a fizetőparkolási övezet kiterjesztéséről és arról is, hogy a jövőben két önkormányzati tulajdonú cég munkavállalói is válthatnak kedvezményes dolgozói bérletet.
    A hódmezővásárhelyi önkormányzat a jövőben sem tart fenn átmeneti otthont gyermekeknek, a rászorulókat – a szentesi önkormányzattal kötött megállapodás alapján – a szomszédos városban helyezik el.

  Orbán -Új korszak kezdődik

MTI



Komment szekció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .