RTL – Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a kormány azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak.
A szüleik minden gyerek után százezer forint támogatásra pályázhatnak. A hátrányos helyzetű gyerekeken segítő Igazgyöngy Alapítvány szerint a magyarországi családoknak ennél jóval kevesebb segítség jut, és főleg az önkormányzatokra és a civilekre számíthatnak.
Ez a támogatás a bölcsődétől a diploma megszerzéséig jár. Nagy öröm számunkra az, hogy a magyar kormány lehetővé tette, hogy jelentősen tudtuk növelni az oktatási-nevelési támogatásnak az összegét. Innentől kezdve a 22 400 forintot 100 000 forintra emeltük fel
– közölte akkor be Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
- Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy
- Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy
- A hatalom árnyékában – így épült ki a Fidesz gazdasági birodalma
- Búcsú Komjáthy Györgytől: a magyar rádiózás legendájától
- Németország erősít, de nem háborúra készül – a magyar kormány narratívája mégis mást sugall
