A jelek szerint egyre több családalapító házaspárnak okoz gondot a babaváró hitelek törlesztése – írja az rtl a bank360 cikkére hivatkozva.
A magyar lakosság rekordmértékű, 10 ezer milliárd fölötti bruttó hitelállományt halmozott fel szeptember végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. Az idei nehéz év volt a háztartások számára a magas infláció, a megugró rezsi- és élelmiszerárak miatt, és ez a hitelezésben is tükröződött.
A lap szerint az látszik, hogy a nagyobb arányú nem fizetés 2021 végén kezdődött, amikor megszűnt a törlesztési moratórium azok számára, akiknek nem született még meg a gyermekük, és a várandósságot sem tudták igazolni.
A 30 napon túl késedelmes hitelek mennyisége ezt követően azonnal a négyszeresére nőtt, azóta pedig már a 90 napon túl, sőt az egy éven túl késedelmes kölcsönöké is egyre magasabb.
- Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács mögé – videóval
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
- Kilencmilliárdos parkfenntartási szerződés Angyalföldön – kérdéseket vet fel a fővárosi parkfenntartási ügy újabb szála
- Szigorú hatósági zárással ért véget a menetrendszerű lomtalanítás a XV. kerületben
- LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ: Hétvégi forgalomkorlátozások és közvilágítás-fejlesztés lesz a Mester utcában
