Igor Trifonov

Olvasási idő < 1 Meghalt a jekatyerinburgi rendőrség korábbi vezetője – írta az ura.ru Igor Trifonov 2011-ben lett a Jekatyerinburgi Városi Rendőrség vezetője, később pedig 2019-ig a belügyminisztériumot vezette a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban Oroszországban. 2022Elolvaom

Olvasási idő < 1 A 39 éves Rada Russkikh blogger december közepén jelentette be, hogy elindul az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin ellenfeleként. Az orosz elnöknek eddig 11 kihívója akadt, akiknek márciusig van lehetőségük kampányolni.Elolvaom

Bajnai Gordon

Olvasási idő < 1 Bajnai Gordon Még három hete sincs, hogy újabb pert nyertem a hazugsággyár ellen: a Magyar Nemzetről és az ugyanebbe a brancsba tartozó 17 vidéki hírharsonáról mondta ki a bíróság –Elolvaom

Olvasási idő < 1 Nem oly régen, még a nagy lengyel-magyar barátságra hivatkozva harcoltak vál-vál mellett. Ez már a múlt. Most kiadták a parancsot. Lőni mindennel amink van. A mi pénzünkből.Elolvaom

Olvasási idő < 1 A Szeged északnyugati részén fekvő, újosztásos Liliom Lakókertbe a legtöbben az elmúlt néhány évben költöztek be, sok ház most is épül még.  Hogy ez miért fontos? Mert a tőszomszédságában fogElolvaom

Olvasási idő < 1 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA)     Az eÁFA-ban először február 1-jétől nyújtható be áfabevallás, de már most kipróbálhatók a rendszer bizonyosElolvaom

Olvasási idő < 1 A természet helyreállítását célzó jogszabály a jobbközép párt szerint termőföldeket venne el a gazdáktól és drágulást hozna az élelmiszereknél – írja az Euronews. Leszavazták az Európai Parlament szakbizottságában az EUElolvaom

Olvasási idő < 1 Januárban összesen nyolcvan település került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tizenöt, Békés vármegyében egy, Baranya vármegyében ötvenhat, míg Csongrád-Csanád vármegyében nyolc településen végzik ez év elejétől aElolvaom

Olvasási idő < 1 2024. január 1-től  fizetőssé válik mintegy 230 kilométernyi olyan magyarországi sztrádaszakasz, amelynek használatáért eddig nem kellett fizetni. A teljes M0-ás körgyűrű (déli és keleti szektor, Megyeri híd)a Békés vármegyei autópálya-szakaszokElolvaom

Olvasási idő 2 percAz izraeli legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte az észszerűségi indok eltörlését tartalmazó törvényt, vagyis az izraeli alaptörvény olyan módosítását, amely kizárta a kormány, a miniszterelnök és a hatósági döntések indokoltságánakElolvaom

Olvasási idő < 1 A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának decemberi, PISA-eredményeket elemző konferenciáján a felszólaló szakértők mindannyian kiemelték: magas a tanulók között az alulteljesítők aránya.  A friss PISA-felmérésből kiderült, hogy a magyarElolvaom

Olvasási idő < 1 Rakétaesővel indult 2024 Izraelben. Az iszlamista szervezetek a Gázai övezetből éjfélkor rakétákat indítottak az országra. A lakosság nagy része óvóhelyeken töltötte szilveszter első perceit. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap aElolvaom

Olvasási idő < 1 Hamarosan a második évébe lép az orosz-ukrán háború. Ma sem látni még a végét, a megoldást, a békét, és erre Putyin sem ad okot -írja a BBC számára írt cikkébenElolvaom

Olvasási idő < 1 2011 után újabb heves földrengés rázta meg Japán középső régióját, de szerencsére nem érte el a 2011-es erejt. A 2011-es japán földrengés, amelyet gyakran a Tóhoku földrengésként is emlegetnek, egyElolvaom

Olvasási idő < 1 Japán szökőárriadót adott ki, miután a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg a középső régiót – írja a BBC és több videót is közölt az eseményről. Egy sor földrengés sújtottaElolvaom

Olvasási idő 2 percKik azok az embercsempészek, akik sok pénzt keresnek a menekültek elkeseredettségébõl? Egy titkos nyomozó exkluzív betekintést nyerhetett az üzletükbe – ZDF filmje Szabadka Szerbiában, a magyar határ közelében: Kinyílik a nagy, barnaElolvaom

Olvasási idő < 1 Karácsony Gergelynek nem kell Wesselényi Miklósnak lenni és menteni, főleg, hogy emberélet nincs és nem is lesz veszélyben, hacsak nem ugrik valaki az alsórakpartról a Dunába direkt és nem aElolvaom

Olvasási idő < 1 Arold Péter De most komolyan, kedves Olvasóm! Te szerinted mennyire vehető komolyan egy olyan köztévé, ahol a főszerkesztő engedélyez egy olyan hírt letolni a torkunkon, amiben állítólag Budapestet elöntötte azElolvaom

Olvasási idő < 1 AZ LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását – jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón. A párt a pirotechnikai eszközök használatát szabályozó fegyvertörvény módosításával megszüntetné a tűzijáték szilveszteri alkalmazását –Elolvaom

Olvasási idő < 1 Öt óra. Körülbelül ennyi idő, míg Andrási Sándor András a Nyírkarász melletti Nyulas tanyáról eljut egy budapesti klinikára.  A riportban szereplő 65 éves férfivel készített riportot a Magyar Hang. SándorElolvaom

Olvasási idő < 1 Azt, aki 145 185 forintnál kevesebb jövedelemből gazdálkodik havonta, a statisztika szegénynek minősíti. A legfrissebb adatok alapján a relatív jövedelmi szegénység aránya a nyugdíjasok körében 14,3 százalék volt 2022-ben, ezElolvaom

Olvasási idő < 1 Arold Péter A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000Elolvaom

Olvasási idő 2 percMiután Putyin szépen lassan kiiktatta az összes ellenfelét, kit börtönbe zárt, kit ellehetetlenített, így természeténél fogva, megint esélytelen az ellenzék „krémje”. Nincs mese. Az orosz ellenzék tehetetlenül várja a jövőElolvaom

Olvasási idő 2 percUngár Péter írása A Toyota vezetése másfél hónapja fontos bejelentést tett: olyan szilárdtest-akkumulátorcellák gyártását kezdi meg, amely a szaksajtó szerint alapvetően megváltoztatja az elektromobilitásban folytatott ipari verseny helyzetét. Sok dolgotElolvaom