A Blikknek nyilatkozva mesélte el Békéscsaba fideszes vezetője, hogy mi is történt a balesetben, amikor piroson áthajtva elütött egy kerékpárost.
Szegedi Balázs, a békéscsabai Fidesz vezetője májusban okozott balesetet, ennek ügyében a Blikknek reagált.
„A helyszínen azonnal megkezdtem a segítségnyújtást, illetve hívtam a mentőket, a rendőröket. A rendőrségi intézkedés ilyenkor azzal indul, hogy ellenőrzik, a sofőr esetleg alkohol vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt áll-e. Ez esetemben negatív volt. A nyomozati munka szerintem alaposabb volt, mint ilyenkor szokásos, amivel én teljesen egyetértek, hiszen – kiemelt közszereplőként – esetemben indokolt is a még körültekintőbb eljárás. Egyértelműen kiderült, hogy az általam okozott balesetet egyszerűen a fáradtságból fakadó néhány másodperces figyelmetlenségem okozta”
– nyilatkozta a politikus.
Sajtóinformációk szerint a Szegedi és az elütött nő közötti megegyezés alapja pénzbeli jóvátétel volt, ennek összegéről azonban szintén nincs nyilvános adat.
Hogy előtte a képviselő, még a balesetmentes közlekedés érdekében kampányolt, más kérdés. Emberek vagyunk, ez mindenkivel megtörténhet, aki volán mögé ül.
- Ferenc pápa (1936–2025)
- Felfüggesztették Hadházy Ákos és a Momentum több képviselőjének mentelmi jogát
- Most még csak 300 ezer, de legközelebb 1 millió lesz, ha nem jelenik meg tanúként a tárgyaláson a pécsi fideszes képviselő
- Erzsébetváros – Diákokkal és művészekkel közösen ünnepeltük a költészet napját
- MKKP – „Legyen mindenki egyforma!”