Orbán Viktor egy nagy magyar-amerikai megállapodást szeretne kötni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel – a miniszterelnök erről a TV2-nek adott, vasárnap este sugárzott interjúban beszélt.
Van egy-két dolog, amit a mostani amerikai kormányzat elrontott, például a kettős adóztatást elkerülő egyezményt nem kötötték meg velünk, miután lejárt; ezt újra meg kell kötni – fogalmazott.
Jelezte, „néhány jelentősebb gazdasági ügyben” is szeretne megállapodni az Egyesült Államok megválasztott elnökével. „Azt gondolom, erre lesz is lehetőségünk” – fogalmazott Orbán Viktor.
A budapesti uniós csúcs legfontosabb elemeként a miniszterelnök azt említette: a résztvevők együtt szembesültek azzal, hogy „amit eddig csinált Európa, nem folytathatja”, változtatnia kell. Az eddig Ukrajnának mindent megadó vezetőknek „ennek az ellenkezőjére kell átállni” – mondta, hozzátéve: közösen kell levezényelni ezt a változást.
Nem szeretném, ha Európa szétszakadna egymással szembenálló táborokra – fogalmazott, célul kitűzve azt, ha „közösen tudnánk ebből a háborúpárti pozícióból átmenni egy békepárti pozícióba”.
MTI
- Ferenc pápa (1936–2025)
- Felfüggesztették Hadházy Ákos és a Momentum több képviselőjének mentelmi jogát
- Most még csak 300 ezer, de legközelebb 1 millió lesz, ha nem jelenik meg tanúként a tárgyaláson a pécsi fideszes képviselő
- Erzsébetváros – Diákokkal és művészekkel közösen ünnepeltük a költészet napját
- MKKP – „Legyen mindenki egyforma!”