Mátéka lukra futott?


Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője, azt állítja a Facebook oldalán, hogy Magyar Péter nem mond igazat. Varga Judit volt férje pedig csak annyit reagált erre, soha nem mondott olyat, amit Kocsis állít.

Ő itt Máté:

A Nemzetbiztonsági Bizottság mai ülésén meghallgattuk valamennyi titkosszolgálat vezetőjét, több témában. Természetesen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, melyek többi között arról szóltak, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozó keretében megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.

A Nemzetbiztonsági Bizottság tevékenysége, vizsgálatai, állásfoglalásai, döntései nem hiedelmekre, szóbeszédekre alapulnak, hanem tényekre, ezért – a bizottság ellenzéki képviselőivel is egyetértésben – az alábbi tájékoztatást adom a testület tagjaként a mai meghallgatásról:

Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót. Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot.

Ő itt Péter

Kocsis Máté, mint az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes tagja ma nagy dirrel-durral bejelentette, hogy hazugság, amit állítottam a Partizán interjúban és a titkosszolgálatok egyetlen tagja sem tárgyalt velem a Karmelita Kolostorban. A probléma ezzel csak az, hogy én ilyet nem is állítottam soha. Lehet nem a Pravdából kéne tájékozódni, hanem meg kellett volna hallgatni a riportot, mielőtt egy ilyen “komoly” grémium velem kezd el foglalkozni. Soha nem mondtam olyat, hogy engem a titkosszolgálatok emberei megfenyegettek a Karmelita Kolostorban. Azt mondtam, hogy behívtak a Karmelita Kolostorba és azt mondták, hogy ha ezt meg ezt teszem, akkor ebből és abból választhatok. Nem, nem a titkosszolgálatok emberei tágyaltak velem, hanem egy miniszter. A nevét felesleges leírnom. Remélem, mielőtt a nemzet biztonságát ténylegesen érintő kérdéssel foglalkoznak Kocsis Mátéék, legalább az előkészítő iratokat elolvassák. További jó vergődést srácok!

Semmi más dolgod sincs kedves olvasó, mint ezt megnézni és eldönteni ki mond igazat.

  Meghalt Karsai Dániel


Komment szekció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .